Egy spontán elmélkedés, kigondolás, melyet fontos lehet leírni.
Érzéseim próbáltam már sokszor szavakba önteni. De mivel nem vagyok a szavak embere, így mindig mással próbálkoztam. Dühömnek, félelmemnek nagy hangot adtam. A szeretetem, magányom csendes, magával ragadó. Melyet leginkább a kreativitás során tudtam megélni. Legyen ez csak egy színezés, rajzolás, akár csak össze-vissza firkálás. Sokszor próbálkoztam már elkezdeni írni, úgy hiszem igen jól. Valójában amit nem akarok, nem tudok szavakba önteni, azt is letudom írni, ki tudom adni magamból ilyesmi módon.
Rengeteget tudok agyalni. Mindenen. Ti is szoktatok gondolom. Kérdéseket vetek fel magamnak.
Mi az élet öröme, miért jó élni?
Persze vannak rosszabb napok, van a gyász, a keserűség is. Amikor egyedül érzed magad, esetleg egyedül is akarsz lenni. De vannak azok a bizonyos pillanatok, amik megfognak, felemelnek a felhők fölé. Legyen ez egy szép gesztus, egy mosoly, egy „Jó napot kívánok!” mondat.
Élni érdemes, mindennek megvan a maga szépsége. Család, gyerekek, barátok. Sőt a mókuskeréknek tűnő mindennapok, a munka is lehet felemelő. Persze, ha szereted csinálni, amit csinálsz nap, mint nap. Amikor családod van, férfi, dolgozik, gürizik, de ott a nő is, ápol, mos, főz, takarít. S nem utolsó sorban összetartja a családot is sokszor. Ugye milyen sokat jelent egy anya? Már maga a szó, melyet kiejthetsz szádon, Anya. Édesanya. Mama. S persze a férfiakról sem feledkezünk meg, az apákról, kik güriznek, ha kell 12 órában naponta. S milyen szép is, mikor a gyermek végre kimondja a szót, Apa. Édesapa. Kissé elkanyarodtam a lényegtől. Élni van értelme, már ha meglátod mindennek az értelmét, a valós okot. Az okot, hogy mi-miért, s hogyan is történik az életben.
Mélyen magadba kell nézni ezekhez. Legyen évszak. Nyár-meleg van, strand, nem kell ám sok ruhadarab. Tél-lehet hóembert csinálni, szánkózni, s nem utolsó sorban a családdal, barátokkal bekuckózva teázni, forrócsokizni esetleg. Látod, mindennek megvan a maga szépsége. Mi szépség lehet abban, ha valaki elhagy, akár maga akarva, vagy bár hiába nem akar elhagyni az illető, de esetleg meghal. Végső pihenésre tér egy idős szeretted. Mikor mondhatom, hogy idős? Legyen az átlag 70-80 év felett szerintem. Mi a szépség ebben, ha neked meg marad a hiánya, a gyász? Az, hogy nem szenved, megélt egy szép kort, egy szép életet. Unokák, dédunokák, esetleg ükunokák. Jaj de szép is ez az egész generációs dolog. Na de amikor fiatalon hagy el valaki? Amikor kapod a telefont mondjuk a kórházból, hogy xy elhunyt. Van ennek is szépsége. Igaz erre a mai világ még nem jött rá. Teljesen más elképzelés, gondolkodás mód kell hozzá. Úgy gondolom a mai világban rengetegen úgy mennek el a földről, az emberi szemmel látható világból, hogy betegek. Az orvosok nem tudnak, esetleg lustaságból nem akarnak segíteni. Sok olyan orvossal találkoztam már aki inkább a markát tartotta, s addig míg nem adtam nem tett semmit. Sajnos. Nagyon sajnos. Nem ilyennek kellene lennie a mai világnak. Szebbnek. Élhetőbbnek.
Mondd miért van, az, hogy az emberek gorombák egymással?
Mi emberek nem szeretjük már egymást? Nem tudjuk mi a szeretet. Hiába más-más a szeretetnyelvünk. Sokszor mégis inkább a tettek számítanak. S így helyes. Én így gondolom. Mindenkinek vannak rossz napjai, nekem is, neked is. De minden nap nem lehet rossz nap. Ilyenkor nézz magadba, gondolkozz el rajta. Miért vagy megint goromba? Persze vannak alapvető illem szabályok. Köszönnek-köszönj vissza. De sokszor inkább már nem illemből csináljuk, kedvességből, gesztus.