Szavaim, gondolataim, érzéseim nem tudom, hogyan fogalmazhatnám meg. Rengeteg érzés kavarog bennem.

Történnek az életben olyan dolgok is, amiket nem tudunk megakadályozni. Akármennyire is próbálkozunk, annak úgy kell történnie.

Miként is történt Papával?

Szép, napos szombati nap volt a 10.09.-e. Papa ekkor már több, mint egy hete nem evett, alig ivott. Sőt ágyban töltötte napjait. Orvoshoz nem volt hajlandó menni, ekkor már két éve. Reggel, 10:30 elött kicsivel átmentem hozzá, megitattam, betakartam. Mondtam neki, miközben megsimogattam még mindig puha haját, „Pihenj Papi, pihenj!”

11:30-kor már türelmetlenül vártam, hogy párom hazaérjen, miközben én főztem. Amint nyílt a kapu, rábíztam gyermekeink, és rohantam át. Megéreztem. Éreztem végig, hogy ott kell lennem, át kell mennem. Ekkor Papi ugyan úgy feküdt, mint én ott hagytam. Papi örökre megpihent.

Nem hittem szememnek, hívtam párom, nézze meg. Bizony, Papi meghalt. Én-mi találtunk rá. Hívtam Édesapám, jöjjön haza, mi történt.

Sosem fogja gyermeki lelkem elfelejteni, ahogyan Édesapám próbálja ébreszteni, de ő már nem kel fel.

Sosem fogja gyermeki lelkem elfelejteni, ahogy elvitték, összeomlottam, zokogtam-zokogtunk. Kiabáltam „Ne, ne vigyék el, vigyázzanak rá!” Mint egy rongybaba úgy rakták be őt a hordágyba.

Miként is történt Anyuval?

Bevallom, számítottunk rá, már régebben is. 2019.-ben rengeteget aggódtunk, hogy legalább az esküvőnket élje meg. Rákos beteg volt. Papa halála után kiújjúlt, áttétei lettek. Bevallom sokat könyörögtem neki, hogy lábdagadásával ne játszadozzon, trombózisa lett. Voltak jó napjai. Voltak rosszak is. Utóbbi időben sajnos inkább rosszak. De sosem mutatta. Tervezgetett, nyaralni küldött, mondván jobban lesz, ő is jönni fog. Utolsó hónapjában ápolgattam. Minden nap amikor nem voltunk épp betegek mentem hozzá. Emlékszem milyen rettenetes volt amikor hányós-hasmenős vírus miatt majdnem két hétig nem láttam.

Volt mikor senki sem látott minket, és mi összeborulva sírtunk, ekkor megígérte: „Kincsem, ne sírj, nem fogok én még meghalni, nem hagylak egyedül.”

Persze rá egy hétre már azért sírtam, mert itt hagyott. 2022.03.11.-én kapta munkába indulás elött édesapám a telefont, hogy elhunyt Anya. Jesszusom mennyire sírtunk. Zavarodottságomban fel sem tudtam fogni. Rengeteget szenvedett. Bevitte a mentő a kórházba, én könyörögtem neki, ráadásul még össze is kaptunk előtte. Bevallom halála előtti nap sokat filóztam, menjek-ne menjek. Mentem. Elzavart, de tudatnom kellett vele, hogy sajnálom, hogy nem akartam megbántani.

S elköszönéskor ugyan az a mondat csusszant ki a számon: „Pihenj Mami, pihenj!”

Oly fáradt, gyenge, s megtört volt. Annyit bántották az orvosok az életben. S elvitte egy trombózis. A rák csak második stádiumú volt.

Napok telnek nélküle

Igen, már egy ideje, hogy meghaltak, de sokszor úgy kell magamhoz térni, hogy nincsenek, hiába akarok bemenni a szobájába megkérdezni „Hogy vagy Papi?” vagy éppen csak odamenni anyához, megsimogatni, tanácsot kérni.

Bevallom, próbálom erősen elviselni a hiányt, de megtörök, sírok én is. Mikor senki se lát. Ez most már sokszor nem sikerül. Sétálok, s rámtör.

Eltemettük, szép temetés volt, elmentünk a miséjére. Voltam kint a temetőbe a gyerekekkel is. Sőt voltam kint a szülinapjakor is Papának. Rendszeresen járni fogunk tovább is. Szükségem van erre, hogy kimenjek a temetőbe, hogy benézzek a szobájába. Hogy támogassam Aput, s mindenkinek azt mutatni én vagyok a legerősebb. Még, ha fáj is.

Életük

Sok szépet megéltek mindketten, támogattak, bíztak bennünk. Vannak dolgok amiket sosem felejtünk.

Tíz dédunoka papának, anyunak pedig unoka, micsoda szám. Megélte a legkisebb unoka-azaz az én esküvőm is, anyu is ott volt az esküvőn, pedig mennyit izgultunk. Anyu csodás nevelőszülő volt, és imádott kreatívkodni.

Sosem felejtem, mindig azt mondta Papa: „Domikám én nem halok meg, amíg te meg nem házasodsz.”.

Amikor megtudta Papa, hogy Lalival terhes vagyok, azt mondta „Tudtam én, hogy rafináltkodtok ti.”. Hiszen hetekkel elötte elszóltam magam, hogy a mandarint megkívántam.

Sosem felejtem, hogy Anyu mennyi mindenben segített. Ott volt az unokája születésénél, támogatott mindenben.

Sosem felejtem, a beszélgetéseink, hogy hazafele futóversenyeztünk, hogy milyen életerős volt, hogy megkergetett a szíjjával, ahogy havat lapátoltunk télen. Drága Papa milyen erős volt.

Sosem felejtem, hogy anya mennyire féltett a fiúktól. Óvott mindentől. Mai fejemmel köszönöm neki.

Sok szép emlékem maradt meg. Szívemben őrzöm őket.

Szívünkben ők örökre élnek. Nekik már nem fáj, csak nekünk.

„Ábrahámot úgy láttatja, mint aki célba ért, révbe ért egy gyümölcsöző, produktív élet után, megelegédett, betelt az élettel és meghalt.”

Pihenj Papi, pihenj!

Pihenj Mami, pihenj!