Ki az ember legjobb barátja? Hát a kutyája, akit már-már családtagként kezel.
Első találkozás
Sosem felejtem amikor a nyugati pályaudvarra mentünk. Mind izgatottak voltunk. Már messziről tudtam, ő az. Jack. Mikor megláttam milyen barátságosan viszonyult az akkor már totyogó Lalihoz, teljesen elvarázsolt. Sétáltunk egyet a környéken, szegény kutyus nagyon riadt volt. Nem tudta miért hagyta ott vad idegenekre az addigi gazdája. A hazaút zökkenőmentes volt, már barátkozott velem útközben. Rengeteget igényelte a simogatást.
Napjaink
Első napjainkban kellett némi fegyelmezés, hogy tudja mit szabad, mit nem. Lalinak egyik legjobb barátja lett, napi szinten több órát játszottak a lakásban és az udvaron is. De annyira horkolt Jack, hogy egy idő után a jóidő közeledtével jobban aludt kint. Más kutyákkal is jól kijött. Igaz nem voltunk példa gazdik, időnk nem sok volt, hogy sétáltassuk. De ezek ellenére mindent megkapott, a jobb tápot, fekhelyet, játékokat minden hónapban akár többször is. És rengeteg játszást. Imádtunk vele játszani, labdát dobálni neki, simogatni.
Búcsú
Sosem felejtem, amikor a friss császárgemmel zokogva szaladtam ki és emeltem fel a majd 10-15kg-os kutyusunk. Sosem felejtem, hogy nézett akkor, a kétségbeesést látni egy kutya szemében. Sokan azt hihetik, ilyen nincs, de van. Igaz Lali nem keresi, úgy tűnik nem hiányolja. Persze teljesen más lenne, ha állatokat szeretve tudnám nevelni. Mivel én mindig is állatszerető voltam, azt szeretném, a gyermekeim is azok legyenek. De én annál inkább hiányolom. Hiába van egy másik ugyan olyan kutyánk, akit társként vettünk Jack mellé. Hozzá nem tudunk úgy viszonyulni. Mivel Jack nem csak barát, nem egyszerű kutya volt. Családtag. Rettentően hiányoljuk a mi legjobb barátunkat.