Vajon hogyan érinti az embereket a korona vírus? Egy kétgyermekes anya szemszögéből.

A kezdetekkor

Mai napig emlékszem, hogy a kezdetekkor pont kórházban voltam vesegörccsel, terhesen. Nem jöhetett hozzám senki, esetleg a kórház büfében lehetett beszélgetni. Minden ember rettegett. Emlékszem akkor sok új embert ismertem meg, akikkel javarészt ma is tartom a kapcsolatot. Nem teltek másból a napjaink, mint maszk, kézfertőtlenítés, extrém fertőtlenítés takarításkor. Akkor mindenki azt remélte, pikk-pakk elmegy ez a vírus. Kisfiam pont beteg lett, nagyon aggódtunk párommal, majd sorban az egész család beteg lett. Nem volt sokkal durvább, mint a szokásos influenza.

Hogyan érintett, hogy nem lehetett látogatni a kórházakban?

Terhesen, mint sokan másokat is, engem is megterhelt, hogy nem lehetett mellettem senki. Egyedül telt minden napom, a kisfiam ekkor volt elsőnek nélkülem. Szerintem őt érintette a legrosszabbul. Akkor nem látszott, de most már igen. Lassan elhagyta a mindennapi játszást, távolságtartó lett velem, de másokkal is. Titeket, hogyan érintett a látogatási tilalom? Nyugodtan fejtsétek ki hozzászólásban.

Az orvosi vizsgálatok,szülés

Az otthonszülés gondolata, ekkor merült fel bennem teljesen, hiszen féltettem magam, s gyermekem is. Nem akartam, hogy a kisfiunk ne lássa a kishúgát, hanem egyszer csak, hopp, itt van egy új kisbaba. Gondoljatok bele, neki milyen lett volna. Végül nem lett otthonszülés, rendszeresen jártam tovább orvosi vizsgálatokra. Sosem lehetett kísérő, az ultrahangra sem jöhetett be senki. Amikor 32 hetes terhesen egyedül kellett azzal szembesülnöm, hogy bizony be kell feküdni a kórházba, nem találok rá szavakat, borzalmas volt. Párom nem jöhetett fel velem, nem lehetett ott. Mindent telefonon tudtunk csak megbeszélni. Rettentesen aggódtunk, hogy ha esetleg nem tudják visszatartani Tinát, akkor egyedül kell véghez vinnem mindent. Ugyan itt minden nyugtatást, hozzáértést tájékoztatást köszönök a Váci szülészet-nőgyógyászat dolgozóinak. Szüléskor párom ott lehetett velem, hamar beengedték és nem kellett maszkban lenni megállás nélkül. Sajnos a műtőbe nem engedték be velem, de rengeteget jelentett, hogy amikor sokként ért a császármetszés tudtata, ott lehetett, nyugtathatott. Szerencsére ekkor pont nem volt látogatási tilalom. Sosem felejtem kisfiam arcát, amikor meglátott nagy has nélkül, hogy éppen totyogok ki a kishúgával. Felejthetetlen. Viszonylag hamar hazaengedtek, nem kellett mindig maszkban lenni, csak ha elhagytuk az osztályt.

Napjainkban

Napjaink búsan, komoran telnek javarészt, mert a legújabb korlátozások miatt nem lehet menni szinte sehova. A dajka okj vizsgám is elmarad. Mindenki a vakcináról beszél, én meg szinte semmiről nem tudok. Hogy miért? Mert annyira belefáradtam, úgy érzem úgy sem lesz már vége, sosem dobhatjuk el a maszkokat, kézfertőtlenítőt. Magánorvosi vizsgálatra kell járni, mert a kórházban alig fogadnak. Endokrinológiai vizsgálatra, ami elég fontos lenne esetemben, a koronavírus kezdete óta nem tudtam menni, nem tudnak időpontot adni, csak a sűrgős eseteknek. Kérdem én, ki a sűrgős eset? Azt vettem észre, mindent a vírusra fognak, mely lehet igaz is. De egy anya, akinek mindkét gyermekével itthon kell ülni, mert nincs játszóház, a kisfiamat nem tudom elvinni múzeumokba, annak már nagyon elege lesz egy idő után.

Rengeteg anya van, esetleg apa, aki nem tud menni dolgozni, mert nincs óvoda, iskola. Sokaknak megszűnt a munkahelye. Ez a normális élet? Bezárni az embereket? Depressziós gyerekek legyenek, mert nem lehetnek társaságban?

Kommentben várom, titeket, családotokat, hogyan érinti a koronavírus mizéria? Mit csináltok nap, mint nap kicsi gyermekeitekkel? Folytatás várható, ahol szuper kiránduló helyeket fogok mutatni nektek.