Hiszem, hogy a távolból tekint le reám a teljes gyógyulás. Valahol itt van. De még messze.
Sokan azt gondolják negatív vagyok. Mivel ez egy személyes, nyílt blog így inkább most nem mutatnék képeket. Sokan nem tudják elképzelni, sem belegondolni. Nem arra vágyom, hogy szánjanak, hogy sajnáljanak. Érezzenek együtt inkább. Főleg a nők. Legyen akár kicsi, nagy, átlagos, lógó, vagy csúnya szóval szúnyogcsípés melle.
Első hét
Szóval az utóbbi cikkem ott maradt abba, hogy nagyon nehezen de hazajöttem. Az úton hazafele hiába volt hideg levegőért könyörögtem, lehúzott ablakkal jöttünk haza. Felöltözni sem tudtam, hálóingemben, papucsban jöttem ki a kórházból, nehezen egy cicanadrágot feltudtam venni. A kabátnak olyan súlya volt, hogy még rám terítve sem bírtam el. Itthon is hánytam, s pisilni „szaladgáltam”. Éjjel még véreset is köptem, mivel sokat köhögtem. Gondolom az altatás alatt lévő cső miatt ami a torkomban volt.
Első pár napban rengeteget aludtam, pihentem. Az étvágyam gyatra volt. Így 100kg alá ment a súlyom is. Sokszor bugyogást, pezsgést éreztem a melleimben, amire azt mondták normális. Első héten napi 4-8 fájdalomcsillapító volt bennem. Volt egy durva napom is, amikor ugyanis kutyusunk ellését vezettem le, ami 14:00-től 23:00-ig tartott 10 kis kutyussal.
A kontroll botrány volt, azt hittem ott halok meg. Folyadék távozott a mellemből, így átmaszírozta az orvos. Ellátott tanácsokkal. Innentől itthon kellett kötözni.
Második hét
Még mindig fájdalmaim voltak. Sokszor a távozó folyadék miatt átáztam. Büdösnek éreztem magam. S persze egy vagyon elment kötszerre és betadinra. Napi fájdalomcsillapító adagom kb. 3-6db volt. Fájt ugyan, de sokszor tűrtem.
Pár nap után sokkosan láttuk, hogy egyre nagyobb részen nyílik meg a seb, s távozik az elhalt zsír. Az orvosom emailben azt írta teljesen normális. Minden fürdéskor levenni a melltartót, majd alaposan megmosni. Nem volt egyszerű. Az egyensúlyom elég gyatra volt. Sokszor ide-oda dőlingéltem mire bejutottam a kádba.
Az erőm egyre jobb volt. De még mindig gyenge voltam. Sokak voltak akik személyesen, s akár a világhálón is beszólogattak. S mivel a lelki állapotom is gyatra volt, nem mondom, hogy néha nem sírtam el magam akár nyílvánosan is.
Kontrollon kiderült a másik mellemből is folyadék távozik. Így azt is maszírozni kellett. Szerencsére az nem volt olyan durva. Az orvos szerint minden rendben ment. Ellátott megint tanácsokkal, s megengedte, hogy vezessek.
Harmadik hét
Nagyon nehéz volt vezetni, sőt fájdalmas. De napról-napra egyre könnyebb. Gyerekeket öltöztetni, bölcsibe-oviba vinni őket volt a legnehezebb. Mivel nem emelhetek, nem hajolhatok.
Fájdalmam a kontroll után egyre kisebb volt, majd 3-4nap után nagyon durván elkezdett fájni a hónaljam. A barátom a jégzselé volt. Azzal keltem-azzal feküdtem. Zokogtam a fájdalomtól. A szétnyílásom egyre durvább volt. Aggódtam. S hiába tetszik a méret, a nagyság, ha a látvány minden alkalommal az, hogy szét van nyílva a mellem 5centi hosszan, ami a végére bő 10centi hosszú lett. Nagyon vigyáztam magamra. Betartottam mindent, amit az orvosom mondott.
Írtam is egy facebook bejegyzést a harmadik hetemen.
„Szóval hogy, hogy vagyok?
#mellkisebbítés
🚗2 hét után, ma vezettem először. Rohadt nehéz volt. Nem hogy a kormányt tekerni, de még beszálni is nehezen szállok be.
🍲2 hét után, ma először főzök. Persze a figyelmem még nem az igazi. S vágni is nehézkesen tudok még. Plusz zúzát csinálok amit én nem is szeretek, csak férjecském.
⏰Szokásosan elaludtam reggel, így kapkodtam, persze csak óvatosan a lajhár tempómban.
Ezek mellett, itt szúr, ott fáj, itt viszket. Hámlik a bőröm, a sebgyógyulásom nem a megszokott alapján halad. De legalább az orvos megmutatta, hogy kell a hónaljam kimaszírozni, hogy legalább az ne gyulladjon be jobban meg ne fájjon annyira.Én kis naívan gondoltam mi gond lehet eddig mindenkinek ment. Sokan belémgázolnak, s figyelmeztetek mindenkit is, hiába, hogy minden vágyam volt, mind fizikailag, mind lelkileg megterhelő ám.
De fel a fejjel! Remélem az orvos igazat mondott, hogy 1-2hét és minden jobb lesz.”
Boldog voltam, de nagyon nehéz volt, minden nap megpróbáltatás.
A kontrollon hideg vízként ért, hogy varratot szedtek, mert a szétnyílás miatt nem gondoltam, hogy a harmadik heti kontrollon kiszedik a varratokat. A főorvos úr maga bólintott rá, s mondta a szétnyílás szépen össze fog húzódni, viszont a fekete seb a bimbómon az elhalás. Lesokkoltam kicsit, de nem tudtam mi vár rám. Majd elláttak tanácsokkal. Maga a varratszedés pokol, főleg a hónaljamnál behúzódott csomó miatt, de amint azt is eltávolították megkönnyebbültem. Ünneplés képp apukám elvitt ebédelni.
Negyedik hét
Varratszedés után minden fájdalmam megszűnt. Azóta is fájdalomcsillapító mentes vagyok.
A mellbimbóm is szétnyílt. Viszont alul a szétnyílásom sokkal szebb lett, kitisztult.
Lelkileg is kicsit könnyebb elfogadni a helyzetem most már. Persze vannak nehezebb, rosszabb napjaim is. Ha lehetne már tudnék emelni, hajolni, de sajnos még nem lehet. De végre tudok ölelni, a kislányom-kisfiam-párom, de akár bárkit meg tudok ölelgetni.
Kontrollon az orvos levágta a bimbón az elhalt sebrészt, ami picit fájt. S megbeszéltük, hogy meglátjuk mennyit javul 2 hét alatt, s lehet januárban korrekciózunk. Azóta gyógyulgat, de sokat váladékozik, vérzik még sajnos.