Igen, lehet csak a szívem, lelkem öntöm ki, de akkor is felszabadít.
Valójában rengetegszer gondolkodom el azon, ki is vagyok én? Előző cikkemben taglaltam, mit, hogyan érzek, miket vágnak esetleg a fejemhez. Tettek, cselekedetek, akár bántó szavak. Csak gyűlnek-gyűlnek. Én meg tűrök-tűrök.
Vajon meddig képes tűrni egy normális emberi lény? Úgy gondolom ez függ a szeretet mértékétől is, a ragaszkodástól, a félelemtől talán?
Külsőségek
Csak úgy rombolják sokan a testképem, énképem, önértékelésem, önbecsülésem. Tudni kell alakommal sok mindenben nem vagyok ám elégedett. De legalább ismeretlenek, de még rokonok se kritizálnának.
Legutóbb mellméretem miatt sírtam éppen mosogatás közben. Csinos, toppos, csipkés melltartó. Megkaptam, „meg se nézze nincs méret, nem jó”. Szívem szerint, a törpemellű kicsi kínait kupán vágtam volna. Nem tettem. Tudom csúnya gondolat, dolog ilyet írni.
A másik a súlyom, alakom. Tehetek is róla, meg nem is. Jelenleg jól érzem magam a plus size, hájas pocakommal. Bizony, ha megkérdezitek hány kiló vagyok nem kertelek. 110 azaz száztíz. Jól halljátok, olvassátok. Leadtam 10+ kg-t, most jól érzem így magam. De legalább ne lenne kritika. Mozogj, sportolj, ne egyél, már megint eszel. Sorolhatnám. Reggelig is akár.
Barátság
Ezúton is, az a két személy biztos fogja tudni, hogy róluk van szó. Á-tól C-ettig ( vajon így írják? ) ismernek, ismerik a mindennapjaim, búm-bajom-bánatom. Tán még azt is tudják melyik csokit utálom. Hatalmas hála, mikor jóban-rosszban ott vannak. Ha csak online, de keresnek, írnak. Megvígasztalnak, tanácsot adnak. És persze dühösek velem együtt. Hát nem ilyen egy igazi barát? Rólatok rosszat sose tudnék mondani.
A másik barát, akivel megszakadt a kapcsolatom lassan három éve. De kisbabát vár, megházasodott. Így félve, de felkerestem újra. Bizony csak miatta töltöttem le a vibert újra. És nehézkesen is, de van közös téma, hiszen lassan ő is anya. Nagy dolog ez.
Rettegés
Jön a fekete leves. Rettegni valamitől, vagy inkább várni. Halál. Elveszíteni valakit akivel nem is olyan régen, még hazafele futóversenyeztetek. Drága papi, beteg, rosszul van, minden nap erőlködés, félelem. Úgy teszem, azt mondom nem érdekel. De bizony ez nem így van. Az ember könnybelábadt szemekkel, hol zokogva gondol egy-egy szép pillanatra. Vágyom arra, éljen még, ne legyen rosszul. De lassan eljön a vég. Az a bizonyos fekete, vég. Amikor már, majd nem kel fel többé. Drága dédunokái is félve kopognak, sőt sokszor már megfeledkeznek róla, hisz szobájába begubózva várja ő is a véget.