Bevallom, nem csak neki nehéz, hogy sokszor, legtöbbször nem érti mi miért történik. Igazán átérzem, neki is nehéz. Kicsi még. Sok mindent a korától fogva nem ért. De az autizmus gyanú, hogy értelmezési gondjai vannak, nehezebb.
Nekünk, mint szülőknek igen megterhelő, mind lelkileg, mind fizikailag. Egy gyerek mellett amúgy sincs megállás soha. Nála ráadásul mindig toppon, készenlétben kell lenni.
A hisztik, dühröhamok kikészítenek. Leginkább engem. De apuka is besokall, amikor mondjuk nem tud tanulni a C jogosítványra.
Alapból erős személyiségű a kisfiunk, augusztusi, nem hiába. De amikor még tesó balhék is vannak. Plusz ugrálni mindig, mindig annak kell lennie amit szeretne. Persze próbáljuk megfogni, de nem egyszerű. Nem szeretnénk túlságosan elkényeztetni, de mit tehet egy anya, ha a gyerek nem hajlandó napokig enni, csak amit ő kigondolt? Vagy nem hajlandó a vizet meginni? Mit lehetne tenni?
Próbálunk játszani vele, megmutatni neki, hogy valójában milyen színes is a világ. Kimozdulni, kirándulni, a korlátait néha feszegetni, hogy merészebb legyen az életben. Úgy gondolom próbálunk, mi a családja, minden tőlünk telhetőt megadni, megtenni érte.
De sokszor úgy érzem elegem van, nem bírom tovább. Pedig tudom, mennem kell, csinálnom kell a dolgomat, vinni fejlesztésre még a déli legnagyobb melegben is. Játszani vele, itthon is próbálni fejleszteni. De egy-egy hisztinél, főleg amikor egész nap megy betelik a pohár nekem is.